Sajnos a kialakult járványveszély miatt az utóbbi hetekben már inkább azt kellett mérlegelnünk, hogy ősszel megpróbálkozzunk-e a pótlással, vagy inkább a jövő évre koncentráljuk az erőinket. Ez utóbbi mellett döntöttünk, figyelembe véve az összes észszerű érvet és lehetőséget!
A világ kibillent a megszokott rendjéből, ugyanakkor meg fog birkózni ezzel a feladattal is, remélhetőleg sokat tanulva belőle. Bringa volt, van, és lesz, két keréken pedig mindig fel vagytok vértezve az előttetek álló kihívásokkal szemben.
Tervezzük, hogyha a körülmények lehetővé teszik, akkor nyár végén/ősz elején a SZÉP Családi Kihívást megszervezzük. Természetesen erről a hivatalos felületeinken majd tájékoztatást adunk.
Fejeket fel, lábakat készenlétbe, lesz még izomlázatok kétszázig számolás után:)